Egyes magyar kórházak parkolási díja akár a duplája is lehet a reptéri parkolásnak.

Vagyonokat fizethetnek a parkolásért azok a hozzátartozók, akik súlyos beteg, netán sürgős eset miatt ellátásra szoruló családtagjukat viszik kórházba, és gyanútlanul az intézmény parkolójában hagyják az autójukat. A Magyar Nemzet összesítése alapján míg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 5 órás parkolásért 4000 forintot kell fizetni, akad olyan kórház, ahol ugyanezért több mint dupla ennyit, 8500 forintot kérnek. Ráadásul nem is egy olyan kórházat találtunk, ahol a parkoló üzemeltetőinek vastagon fogott a ceruzájuk. A győri, szegedi, kaposvári és debreceni intézménynél is óriási pénzeket gombolnak le az óvatlan látogatóktól. – olvasható az mno.hu-n

Egy friss beszámoló szerint a debreceni Kenézy-kórházban néhány órás parkolásért több mint 5800 forintot kértek, ráadásul a sürgősségi osztályra bevitt 90 éves asszonyt órákon keresztül senki nem vizsgálta meg, miközben folyamatosan hányt. – írja a hirtv.hu

Akad pozitív példa is: a Soproni Gyógyközpont területére csak indokolt esetben lehet behajtani, míg a kórház főbejárata előtt és a kórház melletti másik három parkolóban is ingyenesen lehet várakozni. Kedvező a helyzet Pécsett is: a Magyar Nemzet érdeklődésére a PTE Klinikai Központ dolgozói elmondták, hogy a klinikának nincs saját parkolója, de közterületen 100 forintba kerül egy óra. – írja a hvg.hu

Parkolási díjat vezetett be a Pest megyei Flór Ferenc Kórház. A kistarcsai kórház parkolójában alkalmanként 500 forintot kell fizetni a beteglátogatóba vagy vizsgálatra érkezőknek. A kórház főigazgatója szerint a legfontosabb az volt, hogy a látogatók és betegek számára biztonságos legyen a parkolás. A Facebookon elégedetlenkedők szerint Kistarcsán bevezették a vizitdíjat. – olvasható az origo.hu-n megjelent cikkben

fotó:ripost.hu