Azonnali egészségügyi béremelést követeltek a Független Egészségügyi Szakszervezet budapesti tüntetésén.Soós Adrianna, a szervezet elnöke kiemelte: a kormány hiába beszél fizetésemelésekről, a dolgozók nagy részének alapbére még mindig nettó 120 ezer forint. Az egészségügyben így hatalmas az elvándorlás, az ott maradók pedig túlterheltek. A demonstráció néhány száz résztvevője a Parlament elől az EMMI elé vonult, ahol követeléseikről petíciót adtak át a tárca képviselőjének. – jelent meg a hirtv.hu-n

Minden közfinanszírozott egészségügyi intézményben dolgozó munkavállaló számára azonnali béremelést követelt a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) az érdekképviselet szombati budapesti demonstrációján.Az erről szóló petíciót a szakszervezet képviselői átadták az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) előtt a tárca kijelölt képviselőjének. A petícióban többek között pótlék- és alapbéremelést követeltek. Követelték a reprezentatív szakszervezetek által kötött ágazati kollektív szerződés azon pontjának törlését is, amely korlátozza a dolgozók sztrájkjogát. A tisztességes megélhetésért, a megfelelő bérezésért és a jobb munkakörülmények kivívásáért hirdette meg a demonstrációt a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ). – írja a hirado.hu

Az egészségügy helyzetének és a magyarok egészségének javításáért tüntetett délután a Független Egészségügyi Szakszervezet Budapesten. A demonstráción a vártnál kevesebben vettek részt, a szakszervezet szerint azért, mert sokan félnek felvállalni, hogy elégedetlenek. Rétvári Bence államtitkár szerint kampányakció volt a tüntetés. – jelent meg az rtl híradójában

A Magyar Narancs videója szerint szombaton a Független Egészségügyi Szakszervezet tüntetett a Parlament előtt, ahol tabunak számított kimondani, hogy miniszterelnök úr illetve Balog Zoltán nevét. Nagy Blanka éppen az egészségügyben tapasztalható problémákat emlegette, és mondandóját “a miniszterelnök úrnak és Balog Zoltán úrnak” címezte, amikor egy rendező a színpadon termett, és azt mondta, “nem erről volt szó”, majd Nagy Blankába fojtotta a szót, hogy “fejezzük ezt be”. Aztán a felszólalónak el is kellett hagynia a színpadot. – írja az index.hu

Szerényen tüntettek az egészségügyért a Parlamentnél. A mintegy száz fős csoport az Emberi Erőforrások Minisztériumához vonult, ahol egy petíciót próbálnak átadni az egészségügyért felelős kormányzati szereplőknek. A tüntetésen a mikrofonhoz ment a Diákparlament képviselője is, aki élesen kritizálta a kormányt. A szervezők azonban lekeverték, azzal az indokkal, hogy nem politikai tüntetésen vannak. – írja a 24.hu

Az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-re – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, budapesti sajtótájékoztatón, miután újabb sztrájktárgyalási forduló zajlott a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között. Balog Zoltán a találkozó után közölte, a tárgyalások eredményeként módosították azt a bérmegállapodást, amelyben korábban megállapodtak. Ennek a lépésnek két oka volt – mondta -, az egyik, hogy az ország gazdasági teljesítménye lehetővé teszi ezt, a másik pedig, hogy ezzel a lépéssel is szeretnék elismerni az egészségügyben dolgozók munkáját. – olvasható a lokal.hu-n megjelent cikkben

Komolyan vették a Független Egészségügyi Szakszervezet szombati Kossuth térnél rendezett tüntetésén a politikamentességet. A Magyar Narancs videója szerint ahogy az egyik felszólaló megemlítette a miniszterelnököt és Balog Zoltán minisztert, odalépett hozzá egy szervező, emlékeztette, hogy politikamentesnek hirdették meg a rendezvényt, amit megsértett. A szónok nem fejezhette be beszédét, le kellett mennie a színpadról. – írja a 444.hu