Hónap: 2018 március

Élő állatokat boncoltak egy keszthelyi gimnáziumban

Állatokat boncoltak fel egy keszthelyi gimnázium biológia-szakkörében, előfordult, hogy kiscsibéket élve daraboltak a diákok – derül ki a hvg.hu birtokába került videóból. A  foglalkozásokra már 13 éves kortól jártak gyerekek, sőt a szomszédos katolikus általános iskola tanulóit is bevonták. Amint elkezdtük felderíteni az ügyet, a szakkört vezető tanár hirtelen távozott az iskolából, a tankerület vizsgálatot indított, az állatvédők büntetőfeljelentést tesznek. A videó alapján maguk a diákok is megsajnálták olykor a „még csipogó” madarat boncolás közben. – olvasható a hvg.hu-n Élő csirkével kísérleteztek a diákok. A Tetovált Állatmentők Egyesülete az RTL Híradónak olyan felvételeket is mutatott, amin szó szerint kivéreztetnek...

Read More

Megszűnhet a hepatitis C-vírussal fertőzöttek várólistája

Tavaly év végén még több mint ezer hepatitis C-vírussal fertőzött beteg várt gyógyszeres kezelésre, de ma már csak 363-an szerepelnek a várólistán. Az egészségbiztosító több közbeszerzési eljárás során ötezer beteg kezeléséhez szükséges gyógyszerre írt ki pályázatot. – olvasható a vg.hu-n Egy nemrég lezárult gyógyszerbeszerzési eljárással áprilisra eltűnhet a hepatitis C-vírussal fertőzött krónikus májbetegek várólistája, mert minden beteg számára biztosítva lesz a kezeléséhez szükséges gyógyszer – írja a Világgazdaság. TAVALY ÉV VÉGÉN MÉG TÖBB MINT EZER BETEG VÁRT GYÓGYSZERES KEZELÉSRE, MOST PEDIG 363 BETEG VAN VÁRÓLISTÁN – mondta a lapnak Makara Mihály hepatológus. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő több közbeszerzési eljárásban...

Read More

Bicskén kampányolt Orbán Viktor

Ezúttal Bicskén járt Orbán Viktor, ahol Tessely Zoltán fideszes jelölt mellett kampányolt. Orbán a menekülttábor újranyitásával riogatja a bicskeieket. A kampánykörút bicskei állomását megörökítő videóban a miniszterelnök kabát nélkül, legendás kockás ingében dacol a mínuszokkal és egy németjuhásszal, majd meglátogat egy családot, ahol egy négyéves kisfiúnak magyarázza a választójogi törvényt. Az is kiderül, hogy több gyerekre van szükség, nem pedig migránsokra, ha viszont nem a Fideszt választják meg, akkor Orbán Viktor szerint újra meg fogják nyitni a menekülttábort a városban. – olvasható a 24.hu-n Ha kampányolni kell, Orbán a németjuhásztól sem fél. Egy szál zakóban, kabát nélkül kampányolt Bicskén...

Read More

Tao-pénzek: a kormány büszkén kampányol velük

Bármilyen hihetetlen, a kormány büszkén kampányol a tao-val, miközben titkolja, hogy mire is ment el a 415 milliárd forint. Mészáros Lőrinc lapjában, a Nemzeti Sportban jelent meg vasárnap egy váratlan hirdetés, ami valójában arról szól, hogy a magyar kormány büszkén kampányol a tao-pénzekkel. Az a kormány, ami eközben mindent elkövet azért, hogy a – 24.hu összegzése szerint -összesen 415 milliárd forintnyi tao-pénz felhasználásáról a lehető legkevesebbet információt kapják meg az adófizetők. Még azt a nyilvánvaló tényt is tagadták sokáig, hogy egyáltalán közpénzről lenne szó. Orbán maga mondta azt a tao-pénzekből épült felcsúti stadion avatóján, hogy kommunista dolog ezt közpénznek...

Read More

Orbán Viktor – Minden a migráció körül forog

A szokásos sorosozás után egészen döbbenetes nyilatkozatot tett Orbán Viktor a miskolci látogatása alatt. Arról beszélt, Miskolcon már látták mi lesz abból, ha bevándorlók érkezenk, pedig ők Magyarország területéről jöttek. A miskolci tévének adott interjút Orbán Viktor miniszterelnök, minden bizonnyal ennek egy részletét vágták az alá a videó alá, ami a miskolci kampánylátogatásról készült. Orbán ebben a részletben arról beszél, a parlamenti választás az EU-ban arról szól, hogy bevándorló országgá válik-e valaki vagy nem, ki tudja-e vinni a már bent lévő migránsokat vagy nem, meg tudja-e akadályozni, hogy újak érkezzenek vagy sem. Minden ekörül forog, ez így van Magyarországon...

Read More

Politikai hirdetés

Legutóbbi hozzászólások

    Politikai hirdetés

    Impresszum

    Kiadó:
    &ction Bt.
    1134 Budapest, Váci út 19.

    Felelős szerkesztő:
    Tóth Mihály
    tm@neopol.hu

    Szerkesztőség:
    +36 1 501 34 63
    hello@neopol.hu

    Hirdetésfelvétel:
    +36 1 302 77 55
    sales@neopol.hu